Először is mindenkitől ezer bocsi-csocsi, hogy nem írtunk a hétvégi eredményekről. Bűnt cselekedtünk, bűnhődtünk, szenvedtünk, és nagyon megbántuk. Mi persze szerettünk volna írni, de iskolai dolgok, és egy undorító módon biológiának nevezett tantárgy akadályozott meg a poszt írásban. Tudniillik, egyeseknél jó poén a dolgozat elnapolása. Ugyanis hős blog íróitok igazából kis taknyos sulihuszárok. Minden kedves olvasó szent bocsánatának elnyerését pedig az elmúlt forduló két bombameglepetésének értékelésével kívánjuk indokolttá tenni.
32.forduló 2 értékelése:
Palermo 3-2 Juventus
Nahát kérem szépen… ajánlanám, hogy aki ezt a meccset esetleg nem látta, az mindenképpen nézze meg, ugyanis a forduló egyik, ha nem a legjobb meccse volt. Két ellentétes félidőt láttunk, az elsőben összesen két Palermo kapura lövés volt, míg a Juventus oldalán… nos éppen kettővel kevesebb. Amauri eszméletlen gólja után egy picit felpörgött a Juventus és így már csak minősíthetetlenül szar játékot produkáltak. Szóval javultunk, de kapu 10 méteres körzetébe nem volt a labda. Az első félidő fontosabb eseménye, hogy Nedved és Guana olyan durván összefejeltek, hogy bevallom, a 2. visszajátszást, már nem tudtam megnézni, valami borzalmas volt. Ja, és mielőtt elfelejteném. Az 50.percben (ami még az első félidő) egy szélről érkező beadást követően Chiellini úgy gondolta, hogy ha egyszer már létezik a gravitáció, akkor minek dolgozzon ellene, így lecövekelt és szélesvásznon a popocorn – nachos – cola hármas elfogyasztása közben premierből vizsgálhatta Amauri tökéletes fejesét a Juventus kapujába. Nos igen, ezután döntöttem úgy, hogy ha egyszer szarul játsszunk, minek fogyasszak áramot ( és ezzel, valamint a myvip körlevelének segítségével talán szorgosan hozzájárultam egy beteg pingvin meggyógyításához), így a tv azonnali kikapcsolása mellett voksoltam. A következő emlékem, hogy az 56. percben betoppanok a szobába, és 2-1 az állás. Közben tehát Sissoko jelentős hozzájárulásával Alex szerzett gólt, és hogy ne csak egy sérültünk legyen, Tiago is összeütötte a fejét valakivel. Ezúton is üzennénk a Portugálnak , hogy kibaszottulcseszettül hülyén áll neki a turbán, úgyhogy eszébe se jusson ilyen fejjel vagánykodni az utcán. Visszatérve a meccsre, na amit ezután láttam, az már egy Juventus meccs volt. A Palermo a saját kapufájába kapaszkodva védekezett 11 emberrel a torinóiak ellen, majd helyzet – helyzetet váltott és kezdtem egyre jobban érezni magam. Ezt még inkább tetőzte Legrottaglie lövése 31 méterről, ami bizony erősen leszedte a szőrt az éppen a bal kapufának a tetejére felmászni készülő pók hátáról, és hogy picit később Trezeguet fejese után a kipattanót Alex passzolta éles szögből a kapuba. És ezután jött a dráma…mindkét oldalon. Előbb Del Piero lőhetett szabadrúgást a 82.percben 24 méterről, ami kis híján kettétörte az előbb említett bal kapufát, majd a mérkőzésen a szellentésen kívül semmit sem csináló Trezeguethez került a labda, akinek az élete teljesen értelmetlen, csak azért vesz levegőt, hogy az ehhez hasonló kipattanó labdákat kegyetlenül bevágja. És David lába lendül, hozzáér a laszti a bal lábához, ami hihetetlen erővel becsapódik a tehetetlenül álló Fontana kapujába…na persze. Trezeguet olyan okos, gondolkozó ember módjára, éppen a körülbelül 80 centi széles Fontana feje fölé lőtte a labdát(aki rohadt nagyot tornászott), nem pedig a maradék 6 méter 95 centi bármelyikébe. Köszönjük David, ez nem a te meccsed (pedig kaptál labdát bőven, csak mindig lyukat rúgtál, hogy az anyukád keservit), szal menj haza, és befejezzük a meccset 10 emberrel. Hát nem ment le, ennek következménye, hogy Tiago lapos középreadását hiába lépte át Camoranesi, Trezeguet csak a kapu mellé bombázott, hogy száradna le a nyelve a szoláriumban. Nem baj David, azért szeretünk.
Ezután még Iaquinta fejelhetett volna gólt, de hiába előzte meg Fontanát, az így üresen maradt kapu fölé fejelt. Ja, és sporikám, ez nem volt les. Ezután pedig a második félidő alatt nagyjából először lépte át Palermo játékos labdával a felezővonalat, és egyből egy szabadrúgást harcolt ki. A betekert labdát Sissoko fejelte ki, amit Cassani egy átvétel után olyan erővel bikázott a kapu felső sarkába, hogy tátva maradt a szám. Nem tudom eldönteni, hogy Legro gólja lett volna –e szebb 31-ről a pipába, vagy ez a bődületes gól. A második félidőben 1 kapura lövése volt a Palermonak, és abból gól is lett.
Röviden annyit tudok elmondani a meccsről, hogy a Palermo nem érdemelt győzelmet még az első félidőben nyújtott játékával sem (ugyanis nem ők voltak jók, hanem a Juventus volt szar), nem hogy a második alapján. A Juventus az első félidő alatt mutatott játéka legfeljebb egy gigászi bronz fitymára emlékeztetett engem, míg a második félidő az álom beteljesülésére, hogy végre fociztunk, de még ez alapján sem érdemeltünk volna 3 pontot mert azért az első félidő mégiscsak siralmas volt. Teljesen reális lett volna a döntetlen, egyik csapat sem volt jobb a másiknál. Mindemellett le a kalappal a Palermo előtt, mert ekkora szarból is ki tudtak hozni egy csapatot, akik kőkeményen megküzdöttek minden labdáért, és nagyon odatették magukat. Úgy gondolom, hogy ez a tipikus szerencse. A Palermo ezen a meccsen olyan három gólt lőtt, amilyet legfeljebb 25 év múlva fognak legközelebb, de a szerencsés gólok mellé jó játék is társult. A Juventusnál meg nem értem, hogy miért tudnak a második félidőre kijönni úgy, mint egy állat, és az elsőben, meg miért nem teszik oda magukat normálisan? Kifejezetten unszimpatkus volt, ahogyan a Palermo játékosai fél órákat fetrengtek a füvön szinte minden szerelés után, volt hogy egyszerre hárman nyalogatták a gyepet. Persze mindezt akkor tették, amikor a Juve megindította az ellentámadását, akik így kénytelenek voltak kirúgni a játékszert. És természetesen ahogy a labda átgurult az oldalvonalon a rózsaszín mezesek tized másodpercenként pattogtak fel a földről. Kár, hogy 10 másodperccel ezelőtt jobban ordítottál és fetrengtél, mint Totti, amikor eltörték a bokáját. Körülbelül 15 Juventus akció szakadt félbe a pinky-minkyk „fájdalmai” miatt, akik büdös bogár módjára gördültek egyik oldalukról a másikra. Egész nap éreztem, hogy a Juventus játékán nagyon meg fog látszódni a kihagyott mérkőzés. A csapat kitűnő formában volt, és nagyon készültek a Parma elleni meccsre, ami kiemelt fontosságú volt az Inter elleni győzelmet követően. Erre, amikor már a csapatok kivonulásra készen álltak, jött a hír, hogy a találkozó elmarad. A hirtelen változás és a kimaradt meccs miatt megszakadt a Juventus jó formája, hiszen azért mégis csak 2 hete léptek pályára utoljára a fiúk, látszott, hogy az utóbbi hetekhez képest eléggé nehézkesen megy a játék. Ja, és még valami… év elején szomorkodtam, hogy Balzarettit eladtuk jó olcsón, és helyette Molinarot játszattuk. Hát, bármilyen meglepő, az esetlen, nem túl értelmes fejű balhátvéddel jobban járt a Juve, legalábbis ez a meccs alapján. És a végére mielőtt elfelejteném: Tiago nagyot játszott, Nocerino pedig nem tud focizni. Legalábbis szélsőként még mindig nem, Mr. Ranieri. No mindegy, ezt is megértük. Jó kis meccs volt.
Catania 3-0 Napoli
Jött a meglepi csomag Cataniaból DHL-lel. Gyakorlatilag a Catania nem dolgozott ki több helyzetet, mint a Napoli, itt csak a jobb helyzet kihasználás döntött. Colucci rögtön az 5. percebn egy szabadrúgás után helyezte a labdát közelről a kapuba, ám ekkor még úgy gondoltuk, hogy a Napoli visszahozhatja a meccset. Ez a mélyen szántó gondolatunk a 17. percben robbant szét, amikor is egy átvétel után Sardo nyújtotta meg bűzös csülkeit a jobb oldalon Savini mellett, majd forintos labdát adott Spinesinek, aki gyakorlatilag, ha akarta sem lőhette volna főlé. Aztán Sosa előtt adódott nagyobb lehetőség. A kapura szánt labda pörgött fel egy védőről, és indult is a labdáért a csatár. Kár hogy csúnyán a labda felett rúgott el olyannyira, hogy a lábát Ferihegyen azonosítatlan repülő tárgyként kezelték és megtisztították a 13B leszállópályát, ha esetleg a leszállási engedélyt nem kérő jobb láb mégis csak Ferihegyen töltené délutánját. A második félidő vette kezdetét, és jó szokását megtartva már a félidő elején gólt szerzett a Catania. Egy jobb oldali szöglet érkezett mindenki számára túl magasan, ám ekkor, a bal oldalon csak egy piros-kék villanást láthattunk…ez volt Vargas és a chilis bab együttes hatása. Ekkor pedig a pagauayi középhátvéd a következő módon juttatta a labdát a kapuba: Az érkező bőrbogyót azonnal kapura akarta küldeni, de olyan rosszul találta el, hogy az levágódott a földre. A felpattanó labda becsapta, és egyben egy esernyőt adott a menteni igyekvő hátvédnek, majd a dél-amerikai csávó a magasról leeső labdát valami irdatlan erővel nyomta be a felső sarokba. Emellett ő kaphatná az év gólöröme díjat is. A találat után a fickó levette a mezét, kiszúrta a szöglet zászlóra, majd kinyírta magát. Nem volt rossz. Nem sokkal később körülbelül 16 méterre a kaputól, Savini fejelt egy felső kapufát. Majd Pazienza és Sosa helyzete után az egyértelműen a Serie A leges legrondább edzőjének díját megkapható Reja idegrohamot kapott, és úgy döntött, hogy még néhány csúcsot megdönt, hogy ő lesz a liga egyetlen emo edzője, a legidősebb emo, és az első ősz hajú emo. Ráadásul lehet, hogy fel is vágta volna az ereit, ha a néhány perccel később az érkező beadást Spinesi nem félollózva próbálja meg a kapuba tenni, hanem a hagyományos, "az egyik lábunk talajon van" elv segítségével. De még mindig volt lehetősége Rejának az öngyilkosságra, miután Lavezzi lövését még kivédte Polito, de a lehető legrosszabb helyre ütötte, éppen Calaio elé, aki volt olyan aranyos, hogy átvette a bal lábára, mert neki a jobb egy rakás szar gyenge, és megvárta a Catania kapusát amíg az kényelmesen fel kíván kelni, majd belerúgta a labdát a hasába. Ez volt a meccs utolsó helyzete, Reját Isten nyugasztalja, a Cataniát pedig üdvözöljük a „végre focizni is tudunk egy kicsit” fórumban.
